Otthonos törzshely emberekkel

Robert Seethaler osztrák író neve az Egy ​egész élet és A trafikos című regények okán lehet ismerős. Idén februárban pedig egy újabb kötete, A névtelen kávéház érkezett hozzánk, amely ezúttal a ’60-as évekbeli Bécsbe kalauzolja az olvasókat.

Na de nem a palotákkal, bálokkal és fényűzéssel teli részére, hanem Lipótvárosba, aminek se fekvése, se pénzügyi színvonala nem a mi V. kerületi Lipótvárosunkra hajaz. Éppen ellenkezőleg, a történetünk idején ez Bécs egyik szegényebb környéke, ahol a piac melletti elhagyott kávéházat éleszti újjá Robert Simon.  A választék minimális: „Kávé, tea, kakaó. Narancs- és citromízű üdítő. Málnaszörp szódával, sör, stammersdorfi meg gumpoldskircheni bor, vörös és fehér. Enni zsíros kenyér hagymával és ecetes uborka.” És persze télen puncs. Slussz. De ez már elég, hogy a környék jellegzetes alakjai megtelepedjenek a kávéházban: levitézlett birkózók, vidékről felköltözött gyári munkáslányok, öregedő asszonyok, szegény festők, piaci árusok.

De ki is az a Robert Simon, aki a kávéház és a történet szívét adja? Robert Simon egy afféle helyhez kötött Forrest Gump. Jámbor és jóakaratú lélek, aki hiszi, hogy „mindig egy kicsivel jobban kell reménykedni, mint aggódni. Minden más ostobaság lenne, nem igaz?” Szobát bérel egy hadiözvegynél és a kávéház megnyitásáig különféle alkalmi munkákból tartja fent magát, és közben arról álmodozik, hogy egyszer kávéháza lesz. Persze még a valóra vált álmok is tartogatnak kellemetlen meglepetéseket és szürke, küzdelmes hétköznapokat. Robert Simonnak meg kell küzdenie a visszaeső forgalommal, a felrobbanó kazánnal, problémás vendégekkel, elfuserált szerelmekkel és a gyorsuló idő hozta változásokkal. Mert semmi sem állandó, a változás adja a történet életszagúságát. Szerencsére nincs egyedül, mellette vannak piaci barátai és a kávéházba beálló Mila is.

Komfortkönyvnek hangzik, tele szívmelengető karakterrel, ugye? És az is. A névtelen kávéház olyan regény, amiben nem történik igazából semmi, csak lassacskán zajlik az élet. Olyan regény, ami megfesti egy átalakuló kerület és letűnő életforma portréját.

Az a legnehezebb az ilyen regényekben, hogy nagyon el kell találni a szereplőket, mert hiába ölel fel a regény több évet, mégis minimális cselekménnyel dolgozik. Ezért is nehéz a kötet történéseiről hosszasan beszélni, mert a narratíva íve belefér egy-két mondatba. Inkább csak villanásnyi képeket kapunk, egy-egy meghatározó esemény epizódjait. Ehhez mérten igyekszik is Robert Seethaler jellegzetes és emlékezetes figurákat alkotni, mint René, az Amerikába vágyó birkózó; Misa, a nincstelen bohém festő és a nála jóval idősebb, tej és sajtárus Heide párosa; vagy Robert Simon szerelme, a kezében halott galambbal felbukkanó Jasa, aki először bohókásnak tűnik, amíg ki nem derülnek valódi problémái. Azonban mégsem elég ütősek ezek a karakterek, nem elég jellegzetesek a mondataik, nem mennek elég mélyre a párbeszédeik. Hiányzik belőlük az igazán egyéni íz, a jellegzetes humor és bölcsesség.

Ennek ellenére A névtelen kávéház kellemes olvasmány, amely néhány órára elszórakoztatja olvasóját. Lehet izgulni Robert Simonért és a kávéházáért, elidőzni bizakodó személyisége felett, gondolatban visszautazni a ’60-as évekbeli Bécsbe, és azt kívánni, bár nekünk is lenne egy ilyen egyszerű, de otthonos törzshelyünk, ahol ismerjük a tulajt és a többi vendéget is, ami egy egész kicsit hozzánk is tartozik, és ami beleíródik a mi történetünkbe is. Mert végtére is a helyeket az odajáró emberek töltik meg élettel.

Vincze Dóra

Robert Seethaler: A névtelen kávéház
Fordította: Blaschtik Éva
Park Könyvkiadó, 260 oldal, 5499 Ft