Könyvhét 2023
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
A MÚZSA
CSÓKJA
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... A MÚZSA <br> CSÓKJA Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT
Könyv

Schillinger Gyöngyvér: Rohadjon meg az összes

Vincze Dóra - 2025.06.25.

Egymás mellett élnek, nem pedig együtt

Schillinger Gyöngyvér debütálása, a Rohadjon meg az összes, olyannyira kedvező fogadtatásra talált a hazai irodalmi körökben, hogy idén tavasszal elnyerte a Békés Pál irodalmi díjat is. A díjat 2013-as alapítása óta minden évben annak a szerzőnek ítélik oda, aki olyan értékes prózai művet tett le az asztalra, amelyben a történetmondás hagyományának megőrzése és megújítása egyszerre jelen van.

A Rohadjon meg az összes két főszereplője, hősnek nevezni túlzás lenne őket, a középkorú Balázs és a pályakezdő Olga. Balázsnak ügyvédi irodája van, művész felesége (Lizi) és egy kisfia, valamint problémás rokoni kapcsolatai Kazincbarcikán. Zilált családi háttér Olgának is jut, apja korán elhagyta anyját, aki alkoholizmussal és pénzzavarral küzd. Nem titok, lánya legszívesebben letagadná a nőt. Olga egyébként esküvőre készül, de vőlegényétől, Bánktól, érzelmileg éppen olyan távol tartja magát, mint amilyen messze Lizi és Balázs sodródott házasságuk évei során.

Balázs és Olga munkakapcsolatának intimebbé válása mellett a cselekmény beindításáért Balázs gimnazista éveiből származó haverja, Manszúr a felelős, aki leszervez az ügyvédi irodának egy elég kétes, de annál jövedelmezőbbnek ígérkező ügyletet, a „hydrás történetet”. Elcsalt felszámolás és értékbecslés, titokban lebonyolított találkozók, hitelezők megtévesztése, jogi csűrés-csavarás. A nagy balhé párhuzamosan fut egy kisebb ügylettel Kazincbarcikán, a családi örökség elosztása Balázs és testvére között nem megy zökkenőmentesen. Balázs és Karesz között a végletekig elmérgesedett a viszony, az örökség feletti marakodás, a kimondatlan sérelmek mind tökéletes kellékek ahhoz, hogy a történetet még jobban átjárja a rohadás fullasztó légköre.

Schillinger Gyöngyvér nem spórolt, igazán sűrű szöveget írt. „Az írás során felmerült az a kérdés, mennyire kellene segíteni az olvasást azzal, hogy lazítok a szövegen, végül ezt a szempontot nem vettem figyelembe.” – mondta a Literának adott interjújában. És milyen jó, hogy így tett! Alig 200 oldal elég ahhoz, hogy mély betekintést kapjunk abba, honnan jöttek szereplőink, mi mozgatja őket és még azt is megsejthessük, hogy hol fogják végezni, ha nem vigyáznak. Mert a megelőlegezett desztináció, és a korunkról alkotott kép, egyáltalán nem hízelgő. A Rohadjon meg az összes tele van egymástól eltávolodott, magányos, szorongó emberekkel, akik egyáltalán nem tudnak a másikkal mit kezdeni. Félnek őszintének lenni magukkal és a másikkal is. Szerepekben tetszelegnek, pózok mögé bújnak, hogy egy pillanatra se kelljen megmutatniuk saját magukat. Kapcsolataik pedig sokkal inkább gazdasági szövetségek, mint valódi párkapcsolatok. Egymás mellett élnek, nem pedig együtt.

Schillinger Gyöngyvér maga is jogot végzett, ügyvédi irodákban szerzett tapasztalatai beépültek a regénybe. Persze nemcsak a szakmának és a szakma moráljának tart tükröt a könyvben, hanem mindazoknak az értékeknek, melyek mentén napjainkban a sikert mérjük, a céloknak, melyek felé haladunk és amitől a jobb életet várjuk magunknak és a gyerekeinknek is. Nagyon leegyszerűsítve Balázsnak bejött az élet, Kazincbarcikáról Budapestig jutott, van gyerek, nagy ház, autó, saját iroda. De van mellette egy kiüresedett kapcsolat, eltűnő barátságok, egy egyre rosszabbodó állapotban lévő test, céltalan teperés és teljes üresség.

Végül, de nem utolsó sorban persze szót kell ejtenünk a címről is: Rohadjon meg az összes. Egy dühös felkiáltás, egy kitörés, egy elpattanás. Hosszú idő alatt felgyülemlett sérelmeket, heves érzéseket, hatalmas energiákat ígér a cím, amit viszont nem találunk meg maradéktalanul a regényben. Végig ezt vártam, egy erőteljes kirobbanást, az izomból való beleállást, egy komoly határhúzást: hogy eddig, de ne tovább. Hogy akkor igenis, inkább rohadjon meg az összes. Dacot, dühöt, lázadást. De ez beváltatlan ígéret marad, és még az is ott tátong lezáratlan kérdésként, hogy akkor kit is takar az a bizonyos összes. Az eltűnt apákat? A lecsúszott anyákat? A tönkrement családokat? A kiégett és kapuzárási pánikban őrjöngő férfiakat? A szorongásokat és kötődési nehézségeket? A rohadó társadalmat? Az ürességet és céltalanságot, amit érzünk? Az egész életet? Válasz nincs, se megoldás, csak a fokozódó frusztráció sürgető ereje, ami talán egy jobb élet felé visz.

Vincze Dóra

Schillinger Gyöngyvér: Rohadjon meg az összes
Kalligram Könyvkiadó, 200 oldal, 3990 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Móra 07 15Móra Kiadó Tíz szál gyertya 07 01KőszeghyÉlet és IrodalomTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huCsibi tűzoltó lesz
Belépés