Nem egyszerű olvasmány

Az izlandi író, Sigurjón Birgir Sigurðsson, azaz ismertebb nevén Sjón, negyedik magyarul megjelent kötete, Az Argó suttogása ismét a realitást keveri a misztikummal, a jelen és a múlt eseményeit szövi össze komplex egésszé. A kisregényt Patat Bence fordításában olvashatjuk.

Az Argó suttogása első látásra egy egyszerű keretbe helyezhető, azonban a szöveg észrevétlenül igen bonyolultá válik. A regényben két párhuzamos mesélő szavait követjük, egyikük Valdimar Haraldsson, hetvenes éveiben járó izlandi nyugdíjas, aki életének 27. évében kezdte megjelentetni a Fisk og Kultur, azaz Hal és Kultúra című folyóiratot kedvenc témájáról: a halfogyasztás és az északi kultúra fennsőbbségének kapcsolatáról. Valdimar békés nyugdíjas napjait felborítja egy régi barátjától érkező meghívás egy hosszú hajóútra, a Kronosz hajózási társassággal  utazhat Koppenhágából a törökországi Izmitbe, majd onnan tovább a Fekete-tengeren keresztül, a grúz szovjet szocialista köztársaságbeli Potiba. A hajón találkozunk a regény másik elbeszélőjével (a sorrend pusztán a felbukkanás sorrendjét, nem pedig elbeszélőink fontosságát hivatott mutatni) Kaineusz másodtiszttel, aki az étkezések során különös történetekkel szórakoztatja az asztaltársaságot, ezzel nem kis bosszúságot okozva Valdimárnak, akinek halfogyasztásról szóló előadásai bizony háttérbe szorulnak Kaineusz kalandjai mögött. A másodtiszt különös szokása, hogy mielőtt belekezd a történet aktuális epizódjába, egy korhadt fadarabot tart füléhez, egy fadarabot, melyről állítja, hogy a legendás Argó egy darabja, amelyen Iaszón, Thészeusz, Héraklész és társaik elindultak az Aranygyapjúért. A fadarabot maga Pallasz Athéné helyezte a hajóba anno, és képes arra, hogy a fülébe suttogja a történetet.

Felváltva követjük Valdimar elbeszélését az M/S Elizabet Jung-Olsen fedélzetéről, és az Argonauták mitologikus kalandjait. Azonban a rétegződés itt nem áll meg. Nemcsak a két utazás fonódik össze, hanem az antik görög történetek is keverednek a skandináv mitológia elemeivel.  Továbbá az idő is teljesen feloldódik Sjón kezei között, hiszen Kaineusz másodtiszt nemcsak nevében azonosul az argonauta Kaineusszal. Olyan formában beszéli el a mitológiai történetet, mintha ő is részese lett volna az eseményeknek, ő lett volna, vagy volt is, a királylánynak született argonauta, akinek nem fűlt a foga a férjhez menéshez, ezzel pedig magára vonta Poszeidón figyelmét, aki miután megerőszakolta a lányt, teljesítette egy kívánságát, sebezhetetlen férfivé változtatta. Tehát Kaineusz egyszerre másodtiszt 1949-ben az M/S Elizabet Jung-Olsen fedélzetén, és tagja az argonauták csapatának valahol a messzi-messzi múltban.  Története a mitológiába vezet minket, mégis az egyes szám első személy használata a történet jelenébe horgonyozza az elbeszélést.  A tér- és időbeli korlátok elmosódnak a Kronosz (azaz idő) hajózási társaság hajóján. Nem csoda, ha ez a leírás kissé bonyolultnak érződik. Az is.

És nem véletlenül az. Sjón tavaly a Pestext fesztivál keretében Budapesten járt, és interjút adott a Fidelionak, melyben kifejti, hogy az olvasás egyik örömét épp a rejtvény megoldása, a költészet megfejtése adja. „Hiszen az irodalom alaptermészete, hogy bonyolult, sohasem volna szabad egyszerűnek lennie.” – és Az Argó suttogása nem is egyszerű olvasmány. Az idősíkok és történetek egymásra rétegződése mellett számos mitológiai elemet mozgat, amelyek ismerete sok jelentésréteggel gazdagítja az olvasás élményét, és segíti a különféle utalások észrevételét. Valamint odafigyelést, koncentrációt igényel Kaineusz történeteinek követése is, amely hemzseg az ókori görög nevektől és családi kapcsolatoktól. Ugyan Valdimar Haraldsson halakkal telített kispolgári modorossága minden további nélkül élvezhető szórakozást nyújt, a regény teljes megértéséhez nem árt, ha az olvasó átismétli Kaineusz, Iaszón, az argonauták és Hüpszipülé királynő, valamint Sigridur és Gudrun történetét is.

Vincze Dóra

Sjón: Az Argó suttogása
Gondolat Kiadó, 118 oldal, 3500 Ft