Térey János: Szükséges fölösleg
Laik Eszter - 2026.08.12.
Térey arcai

Három éve már, hogy a Térey János után támadt űr itt tátong közöttünk. A művek persze maradnak, mégis, jóval kevésbé tudják úgy felidézni Térey alakját, gesztusait, hangját, jellemét, mint ez a nyolcszáz oldalnyi beszélgetés.
A költő számítógépén talált, gondosan elmentett interjúkat kronológiai sorrendben közreadó gyűjtemény igazi időutazás: |
az első interjú idején egy huszonhárom éves, kétkötetes, kiforrott ízlésű és kávéházi elköteleződésű fiatalember lép hátra életkorát meghazudtolóan elegánsan a „stílusdiktátumoktól”, az utolsó beszélgetésben egy ötvenedik életéve küszöbén álló, tekintélyes életművel bíró, beérkezett költő ódzkodik nem kevesebb eleganciával attól, hogy önnön alkotói működéséhez adjon kézzelfogható megfejtéseket.
A több mint negyedszázadnyi időt átfogó beszélgetések úgy adják ki a Térey-portrét, mint a „time-lapse” fotósorozatok: egy folytonosan változó, mégis markánsan önazonos arc rajzolódik ki előttünk. |
S közben maga is reflektál az éntörténetre, például összegyűjtött versei megjelenése idején: „Szembesülés, jóleső ráismerés. Bár nem elsősorban meghatódás. Nagyon föl is tudott bosszantani egykori önmagam. Azon a férfias függetlenségét, elitizmusát és különállását karakánul hangoztató művészimágón a húszas éveimben, nos, azon mosolyogtam. Még akkor is, ha tudom, hogy önvédő mechanizmus volt csupán” – mondja Jánossy Lajosnak 2016 őszén a litera.hu interjújában.
Morális és politikai kérdésekben megingathatatlan, a vak pártosság kizárt. „Radikális megbékéléspárti vagyok és politikai elkötelezettségre képtelen” – vallja a könyvesblogon Valuska Lászlónak 2015-ben, holott: „Jelenleg semmi esélye annak, hogy az egyre mélyülő politikai megosztottság megszűnjön” (Sándor Zsuzsanna, 168 óra).
A szakmai, művekben elmélyedő beszélgetések sorát feldobják az olyan rendhagyó beszélgetések, mint Bazsányi Sándor és Térey közös emlékidézése törökországi utazásukról, megannyi pompás kis anekdotával; |
egy balatonfüredi fesztivál élő, „lazább” beszélgetése Lanczkor Gáborral (például arról, hogy az új generáció „beszólt” a megszűnő rock’n’roller Téreynek); vagy épp Cure-kedvencek felsorolása a recorderblog kérdésére.
Sokszor a nem irodalmi lapok finomkodástól mentesebb kérdései ütik szíven igazán az olvasót: a Kurírban a kérdező rögtön „belecsap a lecsóba”, és azokról a családi tragédiákról kérdezi a költőt (a kishúg halála, az apa skizofréniája), amiről a szintén hagyatékban talált Boldogh-ház...-ban olvashattunk megrendülve.
Abban a bizonyos utolsó interjúban, amely halála előtt néhány nappal jelent meg a prae.hu-n, Ágoston Enikő az ihletről, s általában a mű születésének belső körülményeiről faggatja Téreyt. S bár, mint elmondja, nem szívesen beszél ezekről, mégis, amit felfed a felfedhetetlenből, több mint költészet. Mert az ihlet szerinte
„Nem a szavakban van. Az emberi létben rejlik. Az ontológiai ihletben hiszek.” |
A létéből fakadt az alkotás, s ha megszakadt is a szál, a lénye most egy kicsit erősebben van jelen.
Laik Eszter
Térey János: Szükséges fölösleg
Jelenkor Kiadó, 824 oldal, 7999 Ft



















