Minierdő a lakótelep szívében

„Amint az etető a helyére került, s az iskolaudvarról az utolsó diákok is elindultak haza, eleredt az eső. Olyan finoman és puhán hullottak a cseppek, mintha tudták volna, hogy egy újszülött erdőt öntöznek. Egy apró dzsungelt a betonrengetegben, amelyet minden itt lakó egy kicsit a sajátjának érezhet.”

Vajon mennyi az esély arra, hogy egy lakótelep dzsungelében minierdőt telepítsenek az iskolások? Ráadásul saját ötletből – pontosabban Miyawaki Akira japán botanikus, ökológus elmélete nyomán, aki a degradált területek természetes növényzettel történő helyreállítására kidolgozott egy világszerte elismert módszert. Mert mi is az a Miyakawi-erdő? Röviden: kicsi, sűrű, változatos, gyorsan növő minierdő. A módszer lényege, hogy a fiatal növények fényért való versengésére épít: sűrűn ültetve (négyzetméterenként 3-4) ezek a csemeték minél gyorsabban igyekeznek nőni, hogy a közeli versenytársaikat megelőzzék. Így nem kell évtizedeket várni, csupán pár év elegendő ahhoz, hogy elérjék azt a magasságot és fejlettséget, amitől már erdőkinézete van a projektnek. Mivel városi környezetben a talaj minősége nem kimondottan jó, a telepítés helyén lévő földet érdemes lecserélni az ültetés előtt. Akár tíz négyzetméteres területen is lehet próbálkozni, az ültetésnél minél több fa- és cserjefajt kell telepíteni az ott élő őshonos potenciális vegetációból, a lehető legváltozatosabb mintázatban. Majd öntözés után letakarni mulccsal vagy szalmával a talajt, megvédve a kiszáradástól, a szalma bomlásával pedig tápanyagot biztosítva a fejlődő növényeknek. Így évente 1 métert is meghaladó növekedést lehet elérni a cseperedő fácskáknál. Budapesten a Tabánban már létezik egy 40 négyzetméteres Miyawaki-erdő.

Várfalvy Emőke kisiskolásoknak szóló regénye hősét nem véletlenül hívják éppen Ábelnek. Ahogy Tamási Áron örökbecsű Ábele, ő is szereti az erdőket és a természetet, mi több, Erdélyből származik: 10 éves, és a negyedik osztályt Magyarországon egy lakótelepi iskolában kezdi meg. Olyan erdős-hegyes tájról érkezett, ahol medvék élnek az erdőkben, és néha felbukkannak a városban is. Fájó szívvel hagyta ott a nagyszülei kertjében a kedvenc almafáját, az öreg kutyát, a madáretetőt, és több más vad- és háziállatot, akiket a barátainak tartott. Az új iskolába kerülve hamar és ügyesen beilleszkedik az osztályba, bár mások a szokások, talán kevésbé formálisak. Az első jó pont, hogy a tanító nénit Medve Enikőnek hívják, és az első osztálytársat, akivel találkozik, s barátságot köt, Báthory Balázsnak. Az osztályban nagy az izgalom, mert az egyik első feladat, hogy osztályállatot válasszanak maguknak. Többféle állat versenyez az „osztályállat” címért a lovaktól, a halakon át a hörcsögig (sőt valaki a zöld szemesostorost javasolja), de végül kiderül, hogy felsőbb utasításra semmilyen élő állat nem tartózkodhat az iskolában. Pedig a győztes halaknak a két új barát még egy használt akváriumot is szerez a lomtalanításon a zero waste jegyében.

Ekkor születik meg Ábel fejében a gondolat, hogy ha állatuk nem lehet, legyen növényük. Sőt, mindjárt egy erdő! A régi iskolája kertvégéből is indult egy erdő, még a nagyapjáék hozták létre. Ott játszott az apja, és még sok generáció egészen Ábelig. Így jön képbe Miyawaki professzor elmélete a minierdőről, amit barátjával el is neveznek teleperdőnek. Az erdő hasznáról és telepítéséről szóló szuper előadásuk a tanárokat is meggyőzi, hogy érdemes belevágni, így most már „csak” a gyakorlati megvalósítás marad hátra egy környezetvédő szakmai tanácsaival és segítségével. Ez pedig, mint annyi jó ügy, közösségi finanszírozásból és közösségi összefogásból jön létre, amelyből nemcsak a gyerekek és szüleik, hanem a lakótelepen élő boltosok, vállalkozók is kiveszik a részüket. Ki azzal, hogy „örökbe fogad” egy facsemetét, más a fizikai munkájával, a gépek biztosításával, vagy azzal, hogy pizzát és süteményt biztosít az erdőt telepítő lelkes társaságnak. A leendő erdőbe hazai fajokat: barkócaberkenyét, gyertyánt, kocsánytalan tölgyet, csíkos kecskerágót, galagonyát és juhart ültetnek. A végén még egy madáretető is kerül az újdonsült erdőbe.

Várfalvy Emőke 2016 óta az Író Cimborák gyerekirodalmi alkotóközösség tagja, és már több könyve megjelent a Móránál. Életrajzában említi, hogy egy középiskolai tanára szerint az a szuperképessége, hogy a semmiről is tud élvezhetően írni egy fél oldalt. És valóban: humorosan és gördülékenyen ír, terjeszt ismeretet a növények világáról, ami első blikkre a gyerekek többségének unalmasnak tűnik. Egy iskolai projektről, ami valódi közösséget kovácsol az osztálytársak között, és új kapcsolódási pontot jelent a tágabb környezetükhöz. A szerző örömmel ír a természetvédelmi, erdős, környezettudatos témákról, mert az erdők és a faültetés a szívügye. 6+-os meseregényét nyugodtan kézbe lehetne adni az iskolai környezetórákon. Élvezetesen, ugyanakkor hitelesen mesél azokról a környezetvédelmi témákról, amelyekkel a felnőttek társadalma folyamatosan szembesül: vagyis miként lehet egészségesebbé és élhetőbbé tenni a városokat, megőrizni vagy fejleszteni a zöld felületeket. Ezek a problémák a felnövekvő generációk számára megkerülhetetlenek. A közös erdőültetés szép példája annak, hogy a környezetvédelem nem köthető életkorhoz, összefogással és apró lépésekkel egy kisebb közösség is sokat tehet a saját jólétéért.

Szénási Zsófia

Várfalvy Emőke: Éljen a saját dzsungel!
Móra Kiadó, 112 oldal, 2999 Ft

Az Éljen a saját dzsungel!

megvásárolható

kedvezményes áron

a Móra Kiadó

webáruházában

Olvasson bele

a könyvbe,

idekattintva