Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Bánffy Miklós-megemlékezés és izlandi szerzők is lesznek a 12. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

Pap Melinda – MTI - 2023.05.09.

Bánffy Miklósról is megemlékeznek születésének 150. évfordulója közeledtével, illetve izlandi szerzőket is várnak a 12. Kolozsvári Ünnepi Könyvhétre, melyet június 8-11-én tartanak az erdélyi városban - közölték a szervezők kedden sajtótájékoztatón, Kolozsváron.

A könyves rendezvény idei kiadásán 44 kiadó és félszáz szerző lesz jelen a Bánffy-palotában és udvarán, 75 programponttal várják a részvevőket, ezek egyharmada a gyerekeknek szól - hangzott el az eseményen.
Nagy Zoltán Levente, az Iskola Alapítvány elnöke elmondta: idén tizedik alkalommal adják át az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjat, melyet Visky András író, Imre Éva színművész és Oláh Gyárfás szobrászművész vehet át a magyar színházban tartandó gálán.
H. Szabó Gyula, a Romániai Magyar Könyves Céh alelnöke szerint a rendezvény a Bánffy Miklós-évforduló jegyében zajlik, az író születésnek 150. évfordulója alkalmából megemlékezést tartanak Csapody Miklós és Dávid Gyula irodalomtörténészek részvételével. Erre a Liszt Intézet sepsiszentgyörgyi fiókja Bánffy-kiállítását is elhozza Kolozsvárra, illetve az író, színházi szakember, politikus életének fontos helyszíneit is be lehet járni vezetett sétán - hangzott el.
A bonchidai Bánffy-kastélyban is háromnyelvű kiállítással készülnek az alkalomból, melyet szintén meg lehet nézni - mondta H. Szabó Gyula, aki a műfordítók hagyományos találkozóját is kiemelte a programból.
Kinizsi Zoltán szervező közölte, hogy a könyvhét díszvendége Oravecz Imre Kossuth-díjas magyar költő, műfordító lesz, de a négy nap során sok neves magyarországi szerző jelen lesz, a többi között Temesi Ferencet, Grecsó Krisztiánt, Cserna-Szabó Andrást, Lackfi Jánost, Csernus Imrét, Szálinger Balázst, Tisza Katát, Farkas Wellmann Endrét, Jónás Tamást említette.
Az erdélyi szerzők közül Vida Gábor és Visky András mutatja be legújabb művét, de László Noémi és Botházi Mária is jelen lesz. Idei premierként két nemzetközi szerzővel is tágul a kör, az izlandi Jón Kalman Stefánsson és Sigridur Björnsdóttir személyében.
A zárónapon Oborni Teréz Erdély fejedelmei című nagyszabású munkáját is bemutatják, mely az Iskola Alapítvány kiadásában jelent meg.
Szántai János, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) elnöke arról számolt be, hogy a Bulgakov Kávézó teraszán Szilágyi István új esszé- és publicisztikakötetét, és egy olyan könyvet is bemutatnak, amely Kányádi Sándorral készült beszélgetéseket tartalmaz. Dupka György íróval a kárpátaljai magyar irodalomról lesz beszélgetés az ukrajnai háború tükrében.
A rendezvényen Karácsony Zsolt, Andrei Dósa és André Ferenc új művét is ismertetik, és átadják a Méhes György Alapítvány díjait, valamint a tehetségkutató program díjazottjai is jelen lesznek.
A Litera szerzőknek tart műhelyt, míg a fiatalokat rendhagyó irodalomórával és számos gyermekprogrammal várják, többek között a Kaláka együttes is fellép Bogdán Zsolt kolozsvári színművésszel.

Pap Melinda – MTI

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Móra 05.23.Tandori SzubjektívSzabadmattÉS Páratlan oldalKőszeghyA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés