Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Elhunyt Mohás Lívia

Magyar Írószövetség - 2024.04.22.

A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2024. április 20-án elhunyt Mohás Lívia József Attila-díjas író, pszichológus.
Mohás Lívia 1928. november 17-én született Bogácson. 1948–1952 között a Testnevelési Főiskola hallgatója volt, majd 1952–1969 között testnevelő- és pszichológiatanár. 1965–1968 között az ELTE Bölcsészettudományi Kar pszichológia szakán tanult. 1969–1973 között a Tankönyvkiadó szerkesztője volt. 1973–1974 között a Művelődésügyi Minisztérium főelőadójaként dolgozott. 1974–1981 között a Magyar Tudományos Akadémia tudományos főmunkatársa,1981–1983 között az Országos Pedagógiai Intézet tudományos főmunkatársa volt. 1983 után szellemi szabadfoglalkozású. Munkásságáért 1998-ban Magyar Köztársasági Bronz Érdemkereszttel, majd A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével, 2013-ban pedig A Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki. 2002-ben József Attila-díjat, 2012-ben Napút-díjat kapott. Első kötete, a Peremvárosi diákok 1972-ben jelent meg. Életműve több mint negyven kötetet foglal magában, melyek között tanulmányok, pszichológiai, önismereti művek és regények egyaránt megtalálhatók. 1998-ban A táncos, a politikus, a nő (Széphalom Könyvműhely) című esszékötete elnyerte Az év könyve díjat. A legutóbbi évtizedben írt fontosabb művei: Hová, merre, lányok, fiúk? – Értékrend fiataloknak (Saxum Kiadó, 2014); Theodora. Jusztinianusz. (ikerregény, Argumentum, 2015); Arcképvázlat Szabó Magda rejtőzködő személyiségéhez (Nap Kiadó, 2018); Kislányoknak a szerelemről (Orpheusz Kiadó, 2021).
Temetéséről később intézkednek.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*: