Irodalom a könyvek lapjain túl
MÜPA - 2023.11.24.
A Müpa Literárium-estjein új oldalukról ismerhetjük meg a kortárs magyar irodalom legnépszerűbb szerzőit és műveiket. Novemberben a kortárs magyar líra egyik legnagyobb újítóját, Oravecz Imrét köszöntik 80. születésnapja alkalmából, decemberben pedig a Margó-díjas Visky András élettörténetében mélyülhetnek el az irodalom szerelmesei.
Oravecz Imre a hazai kortárs irodalom egyik legkiemelkedőbb képviselője. 1972-ben megjelent, Héj című első kötetétől kezdve Tandori Dezső, Orbán Ottó és Petri György mellett a nagy lírai megújulás részese volt. Az idén nyolcvanéves író november 28-án életművének legfontosabb állomásait veszi sorra kollégájával, Szilasi Lászlóval. Az est során Molnár Piroska, Fekete Ernő és Kaszás Gergő színművészek tolmácsolásában hangzanak el Oravecz-részletek, amelyek Balog József zongoraművész játékával egészülnek ki.
A tavalyi év egyik legnagyobb szépirodalmi szenzációja kétségkívül Visky András költő, író, dramaturg nevéhez fűződik. Kitelepítés című remekművében gyerekszemmel ismerjük meg egy szovjet mintára létrehozott román munkatábor hétköznapjait. Regényével nem csupán saját pályája eddigi legkiemelkedőbb alkotását, hanem a kortárs magyar irodalom időtálló, maradandó művét hozta létre. A decemberi Literárium-esten az idén Margó-díjjal jutalmazott szerző azon történeteit ismerhetjük meg, melyek a könyvbe nem kerültek bele, az elhangzottak Hegedűs D. Géza színművész és Darvas Kristóf zongoraművész közreműködésének köszönhetően új megközelítést is kapnak.
2024 első Literárium Extrájában a kortárs magyar kultúra egyik legtermékenyebb alkotópárosa, Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert mutatja be vadonatúj műsorát. Az Időkirakó továbbra is koncert és felolvasószínház keveréke, zenekari versmontázsokkal, az új Grecsó-prózák és a hangszeres zene találkozásával.
Februárban az utóbbi évek egyik legközismertebb szerzője,Tompa Andrea hozza el a megjelenése óta töretlen népszerűségnek örvendő, Sokszor nem halunk meg című regényét. A beszélgetés során a házigazda, Greff András olyan egyetemes témákat boncolgat a szerzővel lebilincselő könyve kapcsán, mint például a holokauszt vagy a biológiai szülők hiánya.
Szabó T. Anna megkerülhetetlen szerző a kortárs magyar irodalom rajongói számára, összegyűjtött és új verseit nemrégiben közreadó,Vagyok című kötetével ismét bebizonyította, hogy megérdemelt a helye a magyar irodalom élvonalában. Mivel Szabó T. Anna is a hangszerek szerelmese, nem meglepő, hogy a márciusi esten az irodalom mellett helyet kap a zene is, Sodró Eliza színművészhez Dés András ütőhangszeres művész és Barcza-Horváth József bőgős is csatlakozik.
Májusban az irodalom és a zene kapcsolata köré épülnek az #olvasniszabad programjai. Először Beck Zoltán Artisjus-díjas dalszerző, a 30Y énekes-gitárosa, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa, a Zenélő Egyetem szakmai igazgatója járja körbe a témát egy beszélgetés keretében. Az estet pedig Szendrői Csaba, valamint Tóth András duója, a Felefánt koncertje zárja az Elefánt zenekar jól ismert dalaival. A programok előtt az esemény házigazdája, Szendrői Csaba invitálja közös olvasásra a közönséget a Fesztivál Színház színpadán az #olvasniszabad – Hozz magaddal olvasnivalót! keretein belül.
Az utóbbi évek egyik legsikeresebb pályakezdését tudhatja magáénak Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem című regényével 2018-ban szinte egyik napról a másikra vált Magyarország egyik legnépszerűbb írójává. Júniusban Levelek nélkül című második regénye kapcsán érkezik a Müpába, ahol többek között arra a kérdésre keresi a választ, hogy hogyan lehet egy észszerűtlenül működő világban észszerűen viselkedni?
A Literárium és a Literárium Extra programjairól további részleteket az alábbi linken olvashat:
https://www.mupa.hu/programok/literarium