Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Tízezer Térey János-kötetet ajándékoznak diákoknak a költő, író halálának ötödik évfordulóján

MTI - 2024.06.03.

Az öt évvel ezelőtt, 2019. június 3-án elhunyt Térey János emlékére 10 ezer darab Térey-kötetet ajándékoznak diákoknak. A költő síremlékét hétfőn délelőtt szűk családi körben avatták fel.

Térey János, az 1970. szeptember 14-én született és 2019. június 3-án elhunyt József Attila- és Babérkoszorú-díjjal kitüntetett író, költő, drámaíró, műfordító emléke és életműve előtt tisztelegve a Jelenkor Kiadó és a Libri Könyvesboltok 10 ezer példányban teszik elérhetővé az Árnyékunk útra vált című kötetet - áll a Libri Kiadói Csoport MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
Mint írják, a szerző korai verseitől a posztumusz megjelent önéletírásáig (Boldogh-ház, Kétmalom utca - Egy cívis vallomásai) válogattak jellegzetes és kiemelkedő műveiből, így rajzolva fel a 21. századi magyar irodalom jelentős alkotójának pályaívét.
A tízezer darab ajándékkötetet középiskolai tanulók, főiskolások és egyetemisták - érvényes diákigazolványuk felmutatásával - június 3-tól az ország minden Libri könyvesboltjában, valamint az Ünnepi Könyvhéten, június 13. és 16. között Budapesten, a Vörösmarty téren, a Libri Könyvesboltok 63-as számú standjánál vehetik át, a készlet erejéig.
Hétfőn, Térey János halálának ötödik évfordulóján a budapesti Farkasréti temető 25-ös parcellájában szűk családi körben felavatták a költőnek állított síremléket, amelyet Gálhidy Péter, Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész készített. A felkérést Harmath Artemisztől, Térey János feleségétől kapta.
A Nyugati tér blogon, a https://nyugatiter.blog/2024/06/nem-leszek-mar-persze-bolgarkertesz-sem-hajoskapitany/ oldalon többek között felidézik Térey János alakját, és a szobrászművész szavait az elkészült sírkőről.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



KőszeghyÉS Páratlan oldalTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés