A kezdet, a harc, a győzelem és a vég
Beszélgetés Kertész Ákossal
Lapunk állandó munkatársa 1956-ban huszonnégy éves volt. Annyi, amennyi a forradalmárok átlagéletkora lehetett: hiszen gondoljunk csak meg, akkor hány tizenéves srác fogott fegyvert, és Nagy Imre a maga 60 esztendejével „az öreg” volt, míg a szabadságharc más vezetői jó harmincasok. Kertész Ákos a lexikon adata szerint karosszéria lakatosként dolgozott abban az időben, tehát mint a munkásosztály tagja, de ami fontosabb: tudatosan élte át a forradalmat és szabadságharcot. Legújabb regénye a sokat emlegetett pesti srácokról, konkrétan a kevéssé ismert Nap utcai fiúkról szól.
– A Nap utcában csakugyan volt ellenálló csoport, vagy a cím Molnár Ferencre utal?
–Az irodalom fikció, vagyis a történet igaz és nem föltétlenül valódi. A cím, persze, tisztelgés Molnár Ferenc emléke előtt, a Pál utcai fiúk csapata előtt. A Nap utca egy kőhajításnyira van a Pál utcától, és a Nap utcaiak is csak a grundot akarják megvédeni… de az ellenfél egy kicsit veszedelmesebb a fűvész-kertieknél, az egész létezés keményebb: itt nem csak Nemecsek hal meg, és nem is csak tüdőgyulladásban. De a kamaszok világa itt is a fölnőtt társadalom tükre, ahogy a gittegylet is a közélet és a politika parafrázisa.
– Milyen mozzanatokra emlékszel vissza a legszívesebben most azokból a napokból, illetve mit tartasz feltétlenül említésre méltónak ’56 eseményeiből, azon túl, amit a regényben elmondasz? Kérdezem ezt azzal együtt, hogy e havi publicisztikád természetesen az évfordulóhoz kapcsolódik?
–Bár a Nap utcai fiúk modelljei az én osztálytársaim voltak, olykor a nevüket is átvettem, ez a történet nem az én történetem, én akkor náluk hat-tíz évvel idősebb voltam. Ők az én kisebb testvéreim: kisöccseim és húgaim.
A politika történéseit talán majd megírják a történészek – egyszer. Én a saját élményeim krónikása vagyok, azokról kezeskedhetem. Sose hittem volna, hogy egyszer örülni tudok egy ismeretlen halottnak. „Menjen a Hold utcai rendelőbe, ott fekszik egy húsz év körüli fiatalasszony”– mondta valaki, odamentem és egy ismeretlen halott arcába néztem megkönnyebbülve: nem az én feleségem! Torokszorító pillanat volt… Tizenhárom évesen, negyvenötben már számoltam vele, hogy ebben a században minden megtörténhet, minden gyalázat és iszonyat, és mégis meg voltam döbbenve, amikor az első sortűz eldördült: lehetséges ez? Ezek csakugyan lőnek ránk? Hát fegyvertelen, békés tüntetők vagyunk! Mit tartok említésre méltónak? Mindent. Nem egy – három regény is kitelne belőle.
–Ebben a lapszámban két írás is foglalkozik az írók és 1956 viszonyával. Az egyik cikkben szép kis névsort találunk azokról az írókról (és filmesekről), akik „a Párt” elvárásának megfelelően ábrázolták az októberi eseményeket. Korszakos jelentőségű regényedben, a Makrában nem lehetett kikerülni a témát. De számítottál-e arra, hogy egyszer majd külön műben is foglalkozhatsz múltad eme meghatározó élményével?
–Természetesen. A Makrában csak egy részét dolgozhattam föl az élményeimnek, nem a cenzúra miatt, hanem mert annyi fért a regénybe. (A Zakariásban még mélyebbre ástam.) Soha nem voltam „vonalas”, nem is tartoztam Aczél kedvencei közé. De hetvenegyben már mindent megírhattam, amit akartam, csak két téma volt tabu. Nem írhattam le nyíltan, hogy forradalom volt, és nem kérdezhettem meg, mit keresnek itt az oroszok. Az irodalomtól már nem félt annyira a politika, úgy gondolták, egy regénytől még nem állnak le a kohók. A Makrából készült filmet (a film nagyobb tömegre és szuggesztívebben hat) már betiltották, két évig dobozban volt, és utána is csak megcsonkítva merték bemutatni.
–Te a mindenkori jelen írójának számítasz, legyen szó regényről, novelláról vagy drámáról, de 1944-et és ma már 1956-ot is történelemként lehet ábrázolni. A két évszámhoz kapcsolódó regényeid persze nem ún. történelmi regények, úgy hatnak, mint eleven valóság. Hogyan kapcsolódik össze gondolkodásodban a háború vége és ami tizenegy évvel később történt?
–A Nap utcai fiúk is, a Még a kapanyél is elsülhet című könyvem is felemás történelmi regény. A korszak a fiataloknak történelem, de nekem mindkét esemény, a háború is, a forradalom is a saját élményem. A történelem folyamat. Én az ötvenhatos forradalmat mindig is a fölszabaduláskor elmaradt szocialista forradalomnak tartottam. Bármennyire utáltuk is Sztálint és Rákosit, a szocializmus eszméje valamiképpen áthatotta a tömegeket. Úgy gondoltuk, a darab jó, csak az előadás rossz. A magyar közgondolkodás nagy veszélyének tartom, hogy ma senki sem gondolkodik történelmi távlatban: mindenki azt képzeli: az ő születésével kezdődött a világ, pedig a mai nap minden eseménye a tegnap méhében fogant. Nem véletlen, hogy minden diktatúra retteg a múlttól, elég talán, ha Orwell 1984-jére hivatkozom. A múlt nélküli embert minden extrém őrületbe könnyű belerántani.
–A Nap utcai fiúk sajátos elbeszélő-technikával ugyancsak jelenként ember-közelbe hozza a filmszerűen pergő eseményeket. Apropó film, Szomjas György filmnovellájából és a Te forgatókönyvedből játékfilm készül. Hogyan jellemeznéd a valóság és a fikció műbeli viszonyát, illetve a filmes és az epikus ábrázolás sajátosságait? Teljesen egybevág a Szomjas-film és a Kertész-regény? Hosszas megfontolás eredménye volt, hogy nem egyes szám első személyben közvetíted a történteket?
–A forgatás előkészületeinél tartunk, csak reméljük, hogy a forgatást a jövő hónapban elkezdhetjük. Amíg a film nincs kész, inkább nem nyilatkoznék róla. Az irodalmi forgatókönyv és a regény között nagyon sok az átfedés. De már a technikai forgatókönyvnek komolyan számolnia kellett az anyagi lehetőségeinkkel. Az első, elnagyolt költségvetésünk 500 millió forint volt. Ma, a lehetőségeinket sokszorosan átgondolva, minden garast a fogunkhoz verve, a saját honoráriumunkat is minimálisra leszorítva, rengeteg álmunkról, képi látomásunkról lemondva 180 milliónál tartunk. Vagyis csak nagyon-nagyon „low budget” filmet csinálhatunk. Persze a költségvetés és a művészi teljesítmény között nincs egyenes arány, hadd hivatkozzam a New York-i iskolára. A történet ereje, a rendező és az operatőr tehetsége, művészi múltja és rangja a biztosíték, hogy minden anyagi nehézség ellenére is meghódítjuk a nézők szívét.
Csokonai Attila