Tankönyvek írása, kiadása és terjesztése
A (finnugor) nyelvtudomány példái

Domokos Péter irodalomtörténész, finnugrista 1959-ben végzett az ELTE BTK magyar szakán, 1965-től különböző egyetemek finnugor nyelvtudományi tanszékén dolgozott (mint tudományos kutató, docens, egyetemi tanár), 1992-től 2002-ig az ELTE-n volt tanszékvezető. Publikációinak száma több mint 300, ebből 15 könyv. A felsőoktatás és tankönyvkiadás kapcsolatáról beszélgettünk, különös tekintettel a nyelvtudományra, azon belül a finnugrisztikára.
- Egyetemeinken kezdetben, az 1860-70-es években nemigen voltak egyetemi tankönyvek, jegyzetek. A hallgatók bent ültek a professzorok óráin és jegyzeteltek, aztán kaptak valamelyes szakirodalmat, amit persze nem a minisztérium szabott meg - forrásokat kellett elolvasni, szerzőket. Az 1920-30-as években végzettek már kezükbe vehettek tankönyvhöz hasonló műveket, ami azt jelentette, hogy nem kellett még húsz másik könyvnek utánajárni. Egy-egy nagyszerű mű megjelent a nagyközönségnek, és azt tankönyvnek is használták. Ilyen Zsirai Miklós híres Finnugor rokonságunk c. műve 1937-ből, amelynek újabb, bővített kiadásai jelentek meg azóta.
- Mi volt a gyakorlat később, az ún. szocialista érában?
- 1945 után sokkal több lett az egyetemista, gyarapodott a szakok száma - a szakembereké, oktatóké kevésbé. Nem volt a hallgatóknak miből készülniük egy-egy új szakon. A MTA, a minisztérium vezetői látták, hogy segíteni kell ezen. Annál inkább, mivel nagyon sok gyerek jelentkezett olyan (vidéki) gimnáziumból, ahol szegényes volt a könyvtár. Meg kellett indítani a felsőoktatási tankönyvkiadást. De nem lehetett egyik napról a másikra megoldani a kérdést. Akkoriban sok. silány papíron, sokszorosítással készült jegyzet jelent meg. Az nem kiforrott tankönyv, hanem annak első változata, segített a helyzeten, mert olcsón lehetett előállítani. A jegyzetek között már komoly értékek is előfordultak. (Ezek összegyűjtése, értékelése még feladata a magyar tudománytörténetnek, felsőoktatás-kutatásnak.) Bárczi Géza egyetemi füzetei máig értéknek számítanak. Ezekből a jegyzetekből lettek aztán igazi tankönyvek, úgy a 70-es évek végén - megkönnyítve a hallgatók életét, szakmánk fejlődését. Szűkebb szakterületemet tekintve, azt lehet mondani, szinte valamennyi rokon nyelvünkről és -ből készült chrestomathia, amelyeket a legjobb szerzők állítottak össze.
- Összefoglalná, milyen fontosabb kötetek jelentek meg?
- Az egykori Tankönyvkiadó nagyon sok értékes művet adott a hallgatók kezébe, olyan tankönyveket, amelyek máig érvényesek, főleg ha készül belőlük újabb, javított kiadás. Megemlíthetek egy egészen kiváló művet, amelyet szerzői kollektíva, pl. Dömötör Tekla, Ortutay Gyula, Katona Imre, Voigt Vilmos írt a magyar folklórról. Zsirait követve Hajdú Péter megírta a Finnugor népek és nyelvek c. összefoglalót, eredetileg a nagyközönségnek készült, de olyan óriási sikere volt és hiányt pótolt, hogy a minisztérium tankönyvvé nyilvánította. E szerzővel közös könyvünk az Uráli nyelvrokonaink, több kiadást is megért. Ezt kiegészítendő összeállítottam egy antológiát, az Uralisztikai olvasókönyvet, amelyben a régebbi, klasszikus, maradandó cikkek, tanulmányok kaptak helyet. Aztán elkezdődött a visszaesés, nemcsak a tankönyvek világában, hanem a tudományos könyveknél, egyáltalában a könyvkiadásban.
Mégis jelennek meg nagyon jó munkák, Csepregi Márta például kiadott egy Finnugor kalauz c. könyvet, amelyet az egyetemisták éppen úgy használhatnak, mint az érdeklődők, benne fiatal szerzők szubjektív, nagyon jó stílusban megírt munkái. Ehhez hasonló, amit volt moszkvai nagykövezünk, aki beleszeretett a rokon népekbe, Nanovfszky György állított össze az egész szakmának az összefogásával, Nyelvrokonaink címmel. Olyan sikeres lett, hogy lefordították oroszra, angolra.
- í90 táján alaposan átalakult a könyvkiadás, ezt követően a felsőoktatás. A diákok hogyan jutnak hozzá a kötelező és ajánlott irodalomhoz?
- Átmeneti a helyzet a tekintetben, hogy a tanszéki könyvtárakban megvannak a szükséges könyvek, a ritkábbakat pedig a nagy könyvtárainkban találják meg. Nem fényes a jövő, ha azt is figyelem, hogy a nyelvrokonaink is adnak ki könyveket, és gazdagodik az irodalmuk, nálunk viszont mindenki angolul tanul, oroszul például szinte egyetlen hallgatónk sem tud, miközben a mi rokon népeink orosz közegben élnek és - nem oroszul, de - cirill betűkkel írnak. Nincs nagy igény, a szerzők sem nagyon tolakodnak, hogy kiadjanak egy könyvet. Elfáradást, eljelentéktelenedést figyelek meg a tudományos könyvkiadásban. Nem tudom, kit hibáztassak - leginkább ezt a mai globalizált világot. A tudományos művek közül egyáltalában kevés lesz divatos, de ha mégis, olyan drága, hogy nem annyira meg- inkább csak kölcsön veszik. Antikváriumokban mindig bukkannak fel régi, értékes munkák, nem olcsón, de az érdeklődő megveszi.
- Az Ön könyveinek java az Akadémiainál és a Tankönyvkiadónál jelent meg. A Szkítiától Lappóniáig másodszor az Universitasnál, irodalmi témájú munkája legutóbb a Magyar Naplónál látott napvilágot. Hogy megy ez manapság?
- Mindenki keres valami megoldást, egyéni megoldást választ. Szombathelyi kollégánk, Pusztay János 15 sorozatot ad ki, pályázatokból szerez pénzt ezekre. De a terítéssel baj van, a Berzsenyi Dániel Főiskola Uralisztikai Tanszékének kiadványaihoz, ahol szótárak is megjelennek, nehéz hozzáférni. A mi alapítványunk is adott ki 20 füzetet, amelyek félig tankönyvek, és több mint 10 vaskos tanulmánykötetet. Tehát az egyetemek maguk is adnak ki könyvet, de nem egyetemi pénzből. Az ellenpélda nem hazai: a finnek vagy 150 éve alapították a Finnugor Társaságot, azóta 300 kötet szöveget, 150 kötet tanulmányt, 80 kötet szótárt adtak ki. Van állami és banki támogatás, honorárium, ösztöndíj. Minden oroszországi finnugor népnek van saját nemzeti könyvkiadója, kis számban ott is jelennek meg művek: nyelvtan, szótár, szépirodalom. A finnugrisztika ott élő tudomány. Nyáron a szaranszki finnugor napon felvonultak politikai delegációk, de ott voltak kínálatukkal a könyvkiadók is.
Csokonai Attila